Láncon

Séta közben megláttuk a kutyát,

Lánc a nyakában,

Bánat a szemében.

Kérdeztük mivégre áll ott,

Lánccal a nyakában.

Bánattal a szemében.

„ Amikor kicsi voltam, kis karok átöleltek,

Családomtól elhoztak, becézgettek.

Gondoltam, új családomban boldog lehetek.

De nem … az udvarra kitettek,

ha szerettem, ellöktek,

ha szóltam, megvertek.

Néha ennem adni is elfelejtettek.

Végül ide kikötöttek,

Napjaim magányosan telnek.

Lánc a nyakamban,

Bánat a szememben.

Csalódás a lelkemben.

Vajon ők mit éreznének itt, magányosan, kiverve,

Lánccal a nyakukban,

Bánattal a szemükben.

De én nem kívánom, hogy ők álljanak így

Lánccal a nyakukban,

Bánattal a szemükben.

Mert a szívem még így is szeret,

Lánccal a nyakamban,

Bánattal a szememben.”

Amikor eljöttünk, még mindig így állt,

Lánccal a nyakában,

Bánattal a szemében.  

…és szeretettel a szívében…