Új bejegyzés Frissítés

2012.08.25. 10:13 Sára

Sziasztok!  Én szeretném elmesélni a kutyám, Büdi, a kis palotapincsi történetét: Büdit még kis korában kidobták otthonról, mert nem kellett a gazdáinak. Egy darabig kóborolt az utccán, majd egy menhelyre került. Szegénykém valami bőr fertőzést kapott, és alergiát. 1 éves kora körül örökbe fogadta egy család, akik akko még nem tudtak a betegségéről, de idővel egyre rosszabb lett e bőre, amit kezeltetni kellett volna, de azt már nem! :PP Hát ők is kidobták... Hónapokik góborolt az utszán, éhezett, fázott... Míg nem egy februári napon, Pert egyik utszáján a testvérem rá talált. Sovány volt és csapzott. Az egész teste sáros volt, és annyira le volt fogyva, hogy a testvéem azt hitte, hogy egy kölyök kutya. Hát felvette és elvitte az egyik barátjához, aki ott lakott a közelben. Begfürdették, megfésülték, és megetették. 2 napra rá, elindultak haza, ám a metrónál a mozgólépcsőn kiugrott a tesóm kezéből... A kis lábát becsípte a lépcső, és a bal hátsó párnácskáit letépte. Így hát még egy napot Pesten töltöttek, mert el kellett vinni dokihoz... Hát végülis hazajutottak 3 nappal Büdike megtalálása után... De nálunk valószinüleg a padlószönyeg alergiája miatt egyre jobban elfertőződtek a sebek a testén... orvosról orvosta jártunk, hogy kiderítsék, mi baja van a kicsikénknek... Ám egy orvos sem tudta... Ha jól tudom, a 6. orvosnál jártunk, aki végre tett is valami a gyógyulása érdekében, és nem csak a pénzünkre fájt a foga... Büdi( akiről idő közben kiderült, hogy a valódi neve Lüszi) azóta se nagyon javul, de már valamivel jobb, mint volt. Továbbra is reménykedünk a javulásában, és mi nem mondunk le róla! Minden pénzünket az ő orvoslására költjük, de megéri, mert a hála amit cserébe kapunktőle, megfizethetetlen! Nagyon szeretem az én kis Büdi-mackómat, és remélem, hogy hamarosan véget érnek a megpróbáltatásai, és végre meggyóhyul!

2007.08.30. 11:19

Drága Barátaim! Szeretném megosztani Veletek milyen kedves kalandban volt részünk. Nem rég történt a Városligetbe.Szemike egy fa közelében elkezdte kedvenc füvét enni. Közben megjelent egy szarka aki mindig közelebb és közelebb ment hozzá.Innentől Szemike egyik szemével a labdáját a másik szemével a szarkát figyelte.Természetesen néhányszor megfuttatta a szarkát,aki ennek ellenére sem repült el.Kiderült ám,hogy nem is Szemi érdekli hanem a labda.A labda közelébe jutott és képzeljétek,elkezdte a csőrével csipkedni.Nem tehette sokáig,mert Szemike olyan erélyes lett,hogy a szarka barátunk felrepült a fára.Annak is a legalsó ágára  s kedvesen tekintett lefe. Szemike szájába vette labdáját és amig haza nem értünk,le nem tette. Sajnos fényképezőgép nem volt nálunk...Nem hiszem,hogy mégegyszer ilyen történik velünk... Napsi & Szemike

2007.06.07. 15:13

Manó   A mi családunkban már rengeteg állat megfordult. Ott volt például Samu, a bobtail, Gitta és Góliát, a golden retrieverek, Nina, a magyar vizsla, Republic, az ékszerteknős, egy másik ékszerteknős, akinek neve sem volt, Berci alias Cirmi a házimacska, akit sajnos elcsapott egy autó, és most van Pamacs alias Cirmi alias Mirr-Murr, a házimacska, Dezdi, a 8-9 éves rottweiler, Jánó, az 5 év körüli golden retriever, és persze a világ legmorgósabb, kis vakarcsa, Manó.    Manó 2005. május 27-én bújt ki mamája hasából. Füzesabonyban jött a napvilágra. Nem tudom volt-e testvére vagy sem, ekkor még nem ismertem. Anyukámnak már régóta könyörögtem egy kiskutyáért, de neki nem a szíve csücske a kutya. Mivel anyum a Tesco áruházban dolgozik, rengeteg emberrel találkozik nap, mint nap, sok új ismerősre tesz szert. Egyik ilyen ismerőse Füzesabonyban lakik. Egyszer elmentünk látogatóba hozzá. Kis, kertes házban él, kutyájával, és a szomszéd kutyákkal. Mesélte, hogy az egyik szomszédjában nemrég születtek kiskutyák. Mivel mi egy három emeletes – igaz nagy kerttel rendelkező- házban élünk, anya nem szeretett volna kutyát. Barátnője próbálta rábeszélni, hogy kicsi a kutya, és nekem pontosan akkor volt a születésnapom, vigyük haza. Azt mondta, a – már nem emlékszem, hogy hívták- néni, hogy már van egy jelentkező a kiskutyára, de nem biztos, hogy elviszi. Hazafelé menet, egész időn át azon törtem a fejem, biztos elviszik, biztos elviszik. Vártam, mikor szólal meg a telefon, „Gyertek gyorsan, elvihetitek a kutyát!”. De nem szólt. Eltelt egy nap, majd kettő. Telt múlt az idő, eltelt egy hét. Éppen nagymamáméknál voltunk, mikor megcsörrent a mobilom. Felvettem. Anyum volt az, és azt mondta, hogy egy kiskutya már nagyon várja, hogy játsszak vele. Nagyon megörültem, alig vártam már, hogy odaérjen. Megérkezett. A kapu kinyílt, és ott állt előttem anya, ölében egy kicsit barnás, morzsaszínű Fehér farkú és tappancsú, icike-picike kis eb. Az orra, és a pofája fekete, nyaka körül egy fehér gallér. A háta, és a farka felső részén, kis, fekete csík. Lerakta földre. Én és a testvérem, Niki beálltunk, a kocsi feljáró két végébe, majd felváltva hívogattuk Őt. „Manó, Manó, Manó, gyere ide!” Ő pedig csak úgy szedte a pirinyó lábacskáit egymás után! Föl-le, föl-le. Így ment ez kb. 10 percen keresztül, mikor gondoltam egyet, felkaptam, ölembe vettem és csak simogattam, simogattam, amíg anyu haza nem vitte.    Pár hónap alatt megtanulta a szobatisztaságot, de néha nem bírta ki, és hát… Sajnos néha bepisilt. Az ágyra, a padlószőnyegre és az előszobába is. Egy párszor adtam neki tejet is, de később rájöttem, nem volt túl jó ötlet, mivel Manónak a tejtől beindultak a belső motorjai, és ilyenkor mindig nekem kellett feltakarítani. 3-4 hónapig úgy tudtuk, hogy Manó fiú –mert ezt mondták-, de amikor elvittük az állatorvoshoz, ő arról tanúskodott, hogy Manó lány. Ez eddig nem is lett volna probléma, viszont, mint később kiderült, mielőtt az én kis pincsim hozzám került, egy súlyos műtéten esett át. Valami probléma volta a hasiján belül, ezért meg kellett műteni. A műtét miatt pedig nem lehet kölyke, mert abba –az orvosok szerint- bele is halhatna. Ezt a kockázatot pedig semmi pénzért nem vállalnám! Így hát Manónak soha nem lehetnek kölykei. Megint eltelt pár hónap. Összegyűjtöttem pár dolgot a pincsikről, amikor is azt vettem észre, hogy Manó nem is pekingi palotakutya, hanem tibeti spániel.    Eltelt két év, amióta Manó a családunkhoz tartozik. Szépen felcseperedett, igazi kiscsibész vált belőle. Már megtanítottam neki az „Ül!”, a „Fekszik!”, a Hopp!”, a Futás!”, a „Menj!” és a „Hozd vissza!” vezényszavakat. Nagyon okos kiskutya vált belőle, a pórázon is szépen sétál. Imád játszani mindenféle plüss játékokkal, legyen az kacsa, kutya, vagy az egyik „nyávogós” macskám. Szeret labdázni, bár nem a kedvence, imád futni, aprócska lábai ellenére. Sőt, úgy fut, mint a nyúl! Néha ki szoktam vinni őt a Nélpkertbe sétálni, ahol megszaglászhatja a többi kis ebet is. Kétszer már voltam kinn Bélapátfalván is, ahol rengeteget sétáltunk és játszottunk. Nemrég azonban történt valami, amitől nagyon megijedt az egész család. Manónak egyik napról a másikra elkezdett vörösödni a szeme. Nem tudtuk elképzelni sem, mi történhetett vele, ezért elvittük Őt az állatorvoshoz. A doki szerint valamivel megkarcolhatta, vagy megcsikarhatta, azért ilyen piros. Miután jobban megnézte, arra a következtetésre jutott, hogy a karcolás miatt a szem külső rétegei közül néhány felszakadt. Szegény Manóra az orvos gallért tett. Nem tűrte túl jól, de a gyógyulása érdekében, muszáj volt rá tenni. Emellett még kamillázni is kellett a szemét. Kb. egy hétig rajta kellett hagyni a buksiján azt a gallért, majd később visszamenni. Az orvos szerint nagyon hamar meggyógyult a szeme, ezért már a gallérra nem is volt szükség.    Azóta, a kis betegség óta, Manó már nagyon jól van, sőt jobban, mint valaha!   Manó imádja, ha futkározhat, főleg más kutyákkal. Szeret labdázni, utána felmászni az ágyra és széttúrni az egészet, imád játszani, és a hasát is nagyon szereti! És persze engem, is szeret, és én mindennél jobban szeretem Őt!       Hát..., ez volt Manó története, de gondolom már olvastátok!! Szép napot: Manó & manodog

2007.06.04. 19:47

Sziasztok Én egy amerikai staffordshire terrier kutyus vagyok, 9 éves. 1 éves koromban kerültem a gazdámhoz. Előtte nem volt valami jó helyem, verekedtettek, szegény gazdimnak 6 kemény évébe telt, hogy "leszoktasson" erről, és annak ellenére, hogy az én fajtám "vérebnek" van kikiáltva, rettentő jámbor, béketűrő kutya lettem. Nem érdekelnek a macskák, tőlem nyugodtan sétálhatnak a környékemen, nem bántom őket. Gazdám és édesanyja nagyon nagy szeretettel vesznek körül. De hiába vagyok jámbor, béketűrő nyugodt kutyus, az emberek nagy része mégis azt hiszi, hogy véreb vagyok. Egyszer szokásos délelőtti sétánkat végeztük gazdim édesanyjával, mikor egy pecás meglátott, megvárta, míg elmegyünk mellette, majd odaszólt a társának: Ha tehetném, nyitnék egy kutyamészárszéket. Gazdám édesanyjának arcára kiült a döbbenet, de abban a pillanatban nem szólt semmit. Majd egy pár méter után megfordultunk, lábhoz ültem, majd az édesanya megszólalt: Ha tehetném én meg egy embermészárszéket nyitnék, ahová az olyan embereket küldeném mint maga. Bántotta magát ez az állat? A férfi megdöbbent, zavarba jött és folytatta a horgászást. Egy másik alkalommal szintén séta közben békésen sétálgatott velünk szemben egy cica. Horgászok megkövülten figyelték az eseményeket, egymásnak suttogták: szegény macska...:-( Ők még nem tudták azt, amit én és a gazdim édesanyja... Hogy bármikor jöhet cica velem szemben, jobban kedvelem a békés szaglászást a cicakergetésnél. 8 éve vagyok most már a gazdiméknál. Nagyon jól érzem magam, hiszem és vallom,hogy egy kutya olyan lesz, amilyenné nevelik, amit tanítanak neki. Ha a gazdim nem tanít türelmesen, nem bánik velem emberségesen, nem halmoz el szeretetével biztos olyan vad maradok, amilyen akkor voltam, amikor hozzájuk kerültem. Most egy jugoszláv vérvonalú fekete pitbull terrierrel élek együtt. Ő Nico. 1,5 éves. Eleinte nagyon furcsa volt nekem, hogy a területemet meg kell osztani egy "kölyökkel". De megszoktam. Megtanítom mindenre, amit én tudok, hogy méltó utódom legyen. Hát ez az én kis történetem, úgy dióhéjban. Üdvözöllek benneteket. Frankie, az amerikai staffordshire terrier.... A "Főnök"......

2007.05.20. 15:50

Fixy története Én egy hároméves kan beagle kiskutyus vagyok. Vagy talán már nem is olyan kicsi... :) Tavaly (2006) szeptemberében történt, egy hétfői napon. Mercivel egy Golden Retriever szuka kutyussal lakom egy házban. Egyszer nagy ugatást hallottam az udvarról hát én kinyitottam az ajtót és kimentem. Tudtam, hogy nem szabadna, de én csakazértis megmutattam mindenkinek milyen nagy kutya vagyok: elfutottam egy lovaskocsi után. A kocsi egy nagy szántóföldre ment, ahol valahogy elvesztettem a lovaskocsit, benne a lovakkal... A kukoricásban aludtam sok-sok napig, mert egyszerűen nem tudtam kikeveredni belőle. A gazdáim nagyon-nagyon hiányoztak, de én nem mertem mozdulni. Egyszer (talán 2 nappal az "eset" után) esni kezdett az eső, hát én elindultam mert már elég vizes lehetett a bundám. Egy néni talált meg akitől eleinte féltem, mert teljesen ismeretlennek tűnt. De hát volt mi mást tenni, odamentem később és ő levette a nyakörvemet amin szerencsére a lakcímem rajta volt. Egy éjszakát töltöttem egy régi faházban ahol rettenetesen féltem, de másnap HAZAÉRTEM! már elkezdtem ugatni, mikor meghallottam Merci hangját. Sajnos a gazdáim akkor éppen nem voltak otthon, úgyhogy visszamentem a faházba... de estefelé újra elindultunk a kocsiben már izgatott voltam és nagyon izgultam, vajon otthon találjuk-e őket! És , igen otthon voltak!! Utána elmentem az állatorvoshoz, és kiszedtek belőlem egy kullancsot, ami nem fáj nagyon. Sajnos egy toklász is belement a fülembe, de pár perc után ezt is kiszedték.... :)))) Már teljesen jól voltam, amikor kiderült, meg kell fürdenem. Ezt elviselem, valahogy, duzzogva, de szerencsére illatosan, tisztán térhettem vissza a megérdemelt vacsorámra amiből kétszer is kaptam.  Nagyon tetszett az otthonlét.  ♥ Merci megbetegedett rá kb. 5 napra és elvitték tőlem :((( Annyira megijedtem, hogy a kocsi után futottam, amikor Mercet elvitték, de nem vettek észre, szerencsére az utcán maradtam és csak szaglásztam amikor Merc nélkül jöttek vissza gazdáim, akik nagyon megijedve újra hazavittek...Le is lettem szidva de én próbáltam úgytenni mintha nem tudnám mi rosszat is csináltam... :=) Mercit visszahozták pár nap múlva azóta zárják az ajtónk és nagyon figyelnek Ránk.. :) Puszil titeket, kutyabártokat, Merci&Fixi

[5-1]